I'm afraid it's remain just a dream.

... nem tudom felfogni , nem tudom elfogadni ezt az egészet , nem tudom elhinni , hogy ennek így kellett történnie , hogy örökre vége , nem tudom elfeledni a múltat , nem tudok tovább lépni ... amíg élek soha el nem felejtem , az a sok szép emlék , ez nem olyan amit az ember idővel elfelejtet , ezek örökre ott maradnak a kérdés csak az , hogy azt a személyt akikhez ezek az emlékek fűznek őt eltudod e felejteni , tovább tudsz e lépni és úgy felfogni , hogy örülsz , hogy megtörtént ... én erre nem vagyok képes. Nem tudok hátat fordítani neki és a múltamnak amiből minden apró tárgy , emlék rá emlékeztet , egyszerűen alkalmatlan vagyok magam mögött hagyni a múltat és minden nap azt a képet mutatni , hogy nem érdekel , amikor minden pillanatban rá gondolok , de sajnos valamilyen szinten el kell fogadnom , mert ez az ő döntése , az ő érzései amiket én nem ismerek és talán soha nem is fogom meg tudni , hogy mit érez , ez rajta áll , hogy jelentek e annyit még számára , hogy átgondolja , de úgy gondolom , hogy megérdemelnék még egy esélyt ... de minden hiába ez csakis rajta és a sorson áll vagy bukik , nekem nincs bele szólásom , hiába az én érzéseim , az én életem is még sincs beleszólásom . Számomra ez az egész , hogy újra együtt leszünk , újra foghatom a kezét , újra hallhatom a szájából , hogy szeretlek ez számomra egy álom , de félek ,hogy egy olyan álom ami sosem fog teljesülni...

This isn't what I wanted...*

...első látásra megszerettelek , mióta megismertelek , kezdettől fogva reménykedtem , hogy viszonzod amit érzek. Az elején nehéz volt , nagyon is...talán intő jel volt , azt mondják minden kezdet nehéz , és ez így van , de már akkor is sokat jelentettél nekem , sokszor megbántottál és sokszor volt , hogy sírtam , de ez nem számít mert megérte , akármennyi fájdalmat is éltem át nem bántam meg...
Azután nagyon jól megvoltunk voltak kisebb viták ... de akkor is nagyon jó volt...együtt voltunk ha szomorú voltam megvigasztaltál , meghallgattál ha arról volt szó , azelőtt sohasem éreztem hasonlót , sohasem éreztem , hogy milyen ha valaki többet jelent nekem , mint bármi más a világon , akiért mindent megtennék ... de te ilyen voltál...
Később viszont elkezdett romlani a dolog egyre többet veszekedtünk amikben én ugyanúgy hibás vagyok mint te , ha nem jobban ... túl komolyan vettem , annyira törekedtem arra , hogy tökéletes legyen , hogy minden apróságot felnagyítottam , és hatalmas dolgoknak éltem meg őket... és volt idő amikor elbizonytalanodtam , és nem a saját érzéseimben , hanem bizalmatlan lettem veled kapcsolatban ... ettől csak még rosszabb lett....
De elkövettem egy hatalmas hibát hagytam , hogy elbizonytalanítsanak a rossz dolgok , a rossz emlékek ... pedig tisztában voltam vele , hogy szeretlek ... de úgy éreztem , hogy kezd több rossz lenni mint jó...hogy kezdünk eltávolodni , és féltem , hogy az lenne a vége , hogy teljes mértékben megutáljuk egymást ... ezért gondoltam először azt , hogy tartsunk szünetet , kilátástalannak láttam az egészet , féltem , bizonytalan voltam , döntésképtelenvoltam és ez tűnt az egyetlen kiútnak ... ami mint később kiderült nagyon rossz ötlet volt , mert ezt akkor így nem tudtam elmondani és te jogosan nem értetted...aztán amikor láttuk , hogy ez így nem működik mert ettől csak még rosszabb lesz ... akkor jött az hogy legyen vége ... de így visszagondolva ez volt életem legrosszabb döntése , de megtörtént és vállalom a következményeit... de még a szakítás után is úgymond együtt maradtunk , és nekem volt egy pillanat , amikor úgy éreztem , hogy soha nem akarlak elengedni , hogy tényleg örökké melletted akarok maradni ... de valamiért ezt akkor nem fogtam fel , valamiért menekültem az egész elől , az egész kezdjük újra , járjunk elől ... nem arról volt szó , hogy nem akartam veled lenni , mert nagyon is ... csak féltem , féltem attól , hogy az egész kezdődne előröl , hogy ott folytatnánk ahol abba hagytuk ... és ez megrémített ... de megbántam és nem értem , hogy akkor mit miért csináltam ... fel nem tudom fogni , hogy ért viselkedtem úgy veled , és mért mondtam neked olyanokat , amikor tudtam , nagyon is jól tudtam , hogy jobban szeretlek mint valaha. De hibáztam nagyon nagyot , és milliószor megbántam , ha tehetném máshogy csinálnám ...
És tudom , hogy mit mondtál és , hogy miért mondtad és én tiszteletben tartom és ha ezt szeretnéd akkor többet nem kereslek és hallani se fogsz rólam...de szeretném , hogy tudd , hogy mindig ott leszek neked ... és még annyit , hogy köszönök mindent életem legszebb 100 napja volt amit veled töltöttem és bármennyit is sírtam vagy bármennyire fájt megérte , hogy megismertelek , hogy megszerettelek , hogy boldog voltam veled . Köszönöm .

I never told you . . . (u)

. . . sok minden van amit nem mondtam el neked , amikről nem tudtál , pedig lehet , hogy másként történtek volna a dolgok , nem mindig mondtam el , hogy mit is érzek igazán , hogy mit érzek irántad . . . hiba volt és már bánom . . . mert talán ha többször mondtam volna , hogy milyen fontos vagy nekem , hogy mennyire szeretlek , hogy azelőtt soha nem éreztem hasonlót . . . talán most te se mondanád , hogy nem szerettelek , és talán én se érezném , hogy nem tettem meg mindent . . . de számomra még mindig olyan felfoghatatlan , hogy azok ellenére amik köztünk történtek és amiket átéltünk még mindig kívánlak és azt akarom velem legyél . . . de még sem érzem , hogy hibát követtem el . . . azt akarom , hogy boldog legyél , olyan boldog amilyen boldoggá nekem kellett volna tennem . . . és úgy érzem , hogy nem tettem meg mindent . . . hogy nem éreztettem veled eléggé , hogy mennyit érsz nekem . . . úgy érzem , hogy egyedül maradtam , tudom , hogy a barátok mindig itt lesznek nekem . . . de mégis üresnek érzem magam , nélküled , úgy érzem , hogy nem érek semmit , ha nem mondhatom el , hogy mennyire szeretlek , hogy képtelen vagyok létezni nélküled . . . mintha elvesztettem volna , a másik felem . . . és most , hiányzik minden , minden érintés , minden pillantás , minden csók . . . mintha az életem jelentéktelenné válna , ha nem vagy itt velem . . . és fáj tudatában lenni , hogy nem vagy az enyém , fáj ha elsétálok valahol ahol valamikor kézen fogva sétáltunk , fáj hogy akkor nem vagy mellettem , ha csak eszembe jut egy szép emlék , mert soha nem voltam olyan boldog , mint mikor veled voltam , soha senki nem tett olyan boldoggá , mint akkor voltam , mikor először megfogtad a kezem , mikor először megcsókoltál , mikor először mondtuk , hogy szeretlek . . . mindre tisztán emlékszem . . . és minden emlék ugyanúgy fáj . . . de a legrosszabb az egészben , ami a legjobban fáj , reggelente felkelni és rádöbbenni , hogy elveszíttetem azt ami számomra a legfontosabb volt az életben . . . (u)

Álltam, összerogytam, csendben belehaltam ...

... mindig tudtam , hogy egyszer eljutok ide... nem vártam , hogy pont most , nem számítottam rá , váratlanul ért egyik napról a másikra , valahogy teljesen megváltozott a látás módom , csak felébredtem és úgy éreztem , hogy nincs semmim , hogy mindent elvesztettem , hogy egyedül vagyok , tudom , hogy nincs így , mert vannak akik mellettem vannak , de senki nem érezheti át amit érzek , nem kétlem , hogy helyesen cselekszem , de mégis valahogy úgy érzem , hogy ezzel mindent elveszítek , és nem tehetek semmit , mintha nem lenne választásom , de ha ezt a döntést meghozom , akkor mindent elveszítek mégsem érzem úgy hogy hibát követnék el ... és igen ezzel arra célzok ha elveszítelek , elveszítek veled együtt minden mást is , de ha veled maradok akkor még az a kis kötelék is elveszik ami köztünk van ... ha együtt maradnánk csak mindkettőnk rosszul érezné magát...mindketten próbálnánk elhinni , hogy minden rendben van pedig nagyon jól tudnánk , hogy nem, így van ... úgy érzem , hogy jól tesszük , hogy véget vetünk ennek ... talán egyszer még összehoz minket a sors , talán újra egymásra találunk valahol ,valamikor , valamiért... én ebben bízok ... mert sose akarlak végleg elveszíteni mindig is érdekelt , hogy mi van veled , hogy érzed magad , és mindig is érdekelni fog ezen soha semmi nem fog változtatni és azon a tényen sem , hogy soha nem foglak elfeledni és örökkön örökké mindig tiszta szívemmel foglak szeretni...

goodbye *

... azt hittem megváltoztál azt gondoltam , hogy más lesz abban bíztam , hogy minden rendbe jön majd...de megint csalódnom kellett , mert nem így történt inkább csak rosszabbodott kezdesz olyanná válni mint régen és ezt látom és félek mert nem bírnám ki még egyszer azt az időszakot...szeretlek hidd el...nem tartanék itt ahol tartok ha nem szeretnélek...és ez a szünet is , hidd el , hogy csak jót akarok vele...mert ez az utolsó esélyem , nem tudok már mást csinálni csak ezt , talán így rá jössz hogy milyen ha nem vagyok veled , talán nem is érdekel , talán eszedbe sem jutok...nem tudhatom , nem állíthatom biztosan , hogy szeretsz mert nem érzem...és néha idegennek érezlek , néha úgy érzem , hogy nem bízol bennem , hogy nem tudsz megnyílni előttem..és nagyon rossz azt érezni , hogy az a személy akiért az életemmel fizetnék még csak nem s bízik bennem...remélem , hogy érek valamit azzal , hogy azt mondtam tartsunk " szünet " - et... remélem elgondolkozol rajta , hogy mennyit jelentesz nekem... és megpróbálod kicsit komolyabban venni...és tudom , hogy nekem is vannak hibáim az egyik talán az , hogy túl komolyan veszem a dolgokat... de veled meg pont az ellenkezője van ... túl gyerekesen állsz hozzá ehhez az egészhez...mindig mikor azt hiszem , hogy rendbe jöttünk két napra rá egy pillanat alatt megváltozik minden... és nem tudok semmit tenni ellen nem tudlak megérteni nem tudom , hogy mit érzel , mit gondolsz... de azt tudom , hogy szeretlek , és , hogy nem akarlak elveszíteni , mert nagyon fontos vagy nekem és rettenetesen függök tőled...de nem érzem , hogy te ugyanígy éreznél irántam...

who I really am ?!

Mostanába minden olyan más...annyira megváltozik minden körülöttem és nem tudok semmit tenni ellene igazából olyan mintha a az életem darabokra hullana...már én magam sem tudom h mit érzek kivagyok és mik a céljaim...mintha elvesznék mintha egyszer csak egy olyan helyen találnám magam ahol minden idegen mintha eltűntem volna a világ szeme elől...igazából már én sem tudom kivagyok a külvilág nagyjából csak a felszínt látja...csak akikben igazán megbízok ők ismerik az igazi énem...mert aki csak úgymond ' ismer ' az a mindig vidám mindig boldog lányt látja de igazából...a boldogság elég felületes érzelem...akármi jó kedvre deríthet de akármitől pont ilyen könnyen könnyekben törhetsz ki lehet az egy szép emlék egy régi dal ami emlékeztet valamire...akármi...de nekem mindig ott voltak a barátaim és mindig számíthattam rájuk sosem hagytak cserben mindig megpróbáltak felvidítani ez néha sikerült néha nem...rengetegszer megbántottam őket de mindig megbocsájtottak...és szörnyű látni h az egyik legjobb barátom élete pont ugyanúgy esik darabokra mint hajdan nekem...és akármibe kerül is megpróbálok segíteni neki hogy ne essen bele ugyanabba a hibába mint én hogy ne jusson el odáig ahol én tartok...ezt senkinek nem kívánom...hogy úgy élje a napjait h nem tud megbízni senkiben és nem mer hinni semmiben nagyon rossz és én igyekszem minden erőmmel próbálom hinni h van remény hogy még minden megváltozhat és hogy egyszer talpra állok...de nagyon nehéz minden nap azzal tudattal kelni hogy semmi értelme annak h létezem hogy semmi értelme nincsen annak h a világon vagyok...kicsit arra hasonlít mikor az embernek bekötik a szemét és céltalanul bolyong a szobában és csak abban bízhat hogy valaki odalép hozzá megfogja a karját és leveszi a szeméről a kendőt...

Csak várok az utolsó szóra.:\

Csak ülök a szobámban...csak számolom a perceket az órákat...csak arra várok hogy hirtelen egy csoda folytán minden rendbe jön...de legbelül tudom hogy nem így lesz...csak szenvedek szenvedek a magánytól szenvedek az élettől szenvedek mert nem tudok mit tenni...borzasztó a tudat hogy mikor az életem darabokra hullik az az ember akire a legjobban számítok ilyenkor ő nincs itt velem...bár azt vallja hogy szeret , hogy mindennél többet jelentek neki...akkor hol van?! hol van az a váll amin sírhatok?! hol van az kire számíthatok?!...már késő...már nem tudok visszafordulni...nem tudom azt mondani ilyen egyszerűen hogy vége...nem lehet nem tehetem...túl sok mindent éltünk át ketten...ahhoz hogy ilyen egyszerűen el lehessen intézni...minden nap...mikor felkelek az arcomra hamis mosolyt festek mindenki azt gondolja hogy nem érdekel...hogy boldog vagyok..pedig nem...összeomlottam egy csőd tömeg vagyok a világom darabokra hullik...és én nem tudok mit tenni...és ha valaki megkérdezi mi történt én csak mosolyogva annyit mondok...semmi.